Hét évvel ezelőtt két éves lányommal képeskönyvet nézegettünk. A lapon gyönyörű házikó, benne gyerekek. Petra beszélni még alig tud, de a felismerés boldogságával felkiált: „teleház!”

Ma a lányom harmadik osztályos. A teleház szó még most sem idegen számára, hiszen itt nőtt fel. Mégis, amikor az osztálytársainak szeretné elmesélni, hogy mit is dolgoznak a szülei, idesomfordál, és én megpróbálom egyszerűen és érthetően elmondani neki, hogy mi is a teleház. Szép kihívás: egy gyerekkel nem lehet mellébeszélni (miért is nem vagyok inkább tanár vagy pék? – ötlik fel bennem a gondolat, miközben magyarázok neki).

Mi is a teleház?

Sokféle definíciót olvastam, a legrövidebb talán az, hogy a teleházak korszerű információtechnológiával felszerelt közösségi hozzáférési pontok.

Mire jó ez?

Erre talán akkor a legkönnyebb válaszolni, ha megnézzük, hogy milyen igény generálta a teleházak kialakulását. A történet nem túl régi – a szűken vett magyarországi „teleház történelem” is csupán mintegy tíz éves múltra tekint vissza -, és az információs társadalom terjedése volt az a szükséglet, mely ezt a választ életre hívta.

Nem véletlen, hogy elsőként a könyvtáros szakma kapta fel a fejét erre a dologra, hiszen az információhoz való hozzáférés biztosítása a könyvtárak alapvető feladata.

Azonban a teleházak terjedése Magyarországon elsősorban civil alapokon kezdett létrejönni, és a teleházak működését befogadó intézmények között éppen úgy szerepel művelődési ház, közösségi ház, iskola, önkormányzat, tájház vagy könyvtár. Ráadásul a helyi kisközösségek – eleinte főként kistelepülések közösségei, hiszen az információhoz jutás szempontjából ők vannak eleve hátrányosabb helyzetben – nagyon gyorsan felismerték, hogy a teleházak remek hátteret, eszközt jelentenek a helyi társadalom problémáinak megoldására és hiányainak pótlására (pl. pályázatok írása, rendezvények szervezése, szociális segítő szolgálat kialakítása, fejlesztési tervek készítése, képzések lebonyolítása), ezért a teleházak igen sokszínűvé váltak.

Ez a sokszínűség, ez a bámulatos integrációs és adaptációs készség, ez a hatalmas innovációs felület és ez a magyarországi sikertörténet aztán újabb kérdéseket hozott magával. Ilyeneket például: miben különbözik egy teleház egy faluháztól, kell-e minden településen teleház, miben kompetensek a teleházak és miben nem, csak civil alapon szerveződhet-e teleház, van-e olyan hogy közösségi vállalkozás, csak kistelepülésekre való ez a forma vagy nagyvárosokba is, mitől válhatnak fenntarthatóvá a teleházak, kell-e egységes szolgáltatási és minőségbiztosítási rendszer, projekt vagy intézmény a teleház?

Az utóbbi 2-3 évben Magyarországon is rohamosan terjed az informatikai infrastruktúra a családokban is. Magától adódik ezért a kérdés: a növekvő egyéni hozzáférések mellett lehet-e létjogosultsága a teleházaknak mint közösségi hozzáférési pontoknak?

Mitől más egy közösségi hozzáférés, mint egy egyéni?

• Közvetlen módon talán abban, hogy a teleházak jövője szempontjából már nem magának a modern információ-technológiának kellene a legfőbb szolgáltatásként megjelennie, hanem ennek egy olyan alappá kellene válni, melyre ráépíthetők bizonyos közösségi szolgáltatások: pl. távmunka, távoktatás, e-learnig, e-kereskedelem, távügyintézés, stb.

• Ezen túl egy több száz végpontot – teleházat – magában foglaló hálózat önmagában is érték, hiszen sokfajta egységes szolgáltatáskínálat is rátelepíthető.
• És nem utolsó sorban, de mindenképpen hosszabb távon a teleházakban azok a helyi társadalmi alapú összefogások erősödnek meg, melyek – más hasonló kezdeményezésekkel együtt – kiindulásul és mintául szolgálhatnak egy szervesen épülő, közösségi tervezésen és tevékenységen alapuló civil társadalom fejlődéséhez.

Hiszen a teleházakban az (is) szép, hogy úgy válhatnak új értékek hordozóivá a modern információs technológiát használva, hogy közben átmentik a régi értékeket is, például az összefogást, a helyi szokásokat, hagyományokat és egyéb tárgyi jellegű egyedi információkat, melyek a helyi társadalom identitásának meghatározói.

Forrás: telehaz.hu